Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Az LMP szerint a Malév felszámolásakor csődbűntett, csalás, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés valósulhatott meg.
Az LMP szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Malév felszámolásának ügyében — közölte Scheiring Gábor képviselő. Az ellenzéki párt gyanúja szerint a légitársaság felszámolásakor csődbűntett, csalás, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés valósulhatott meg. Scheiring úgy fogalmazott: bár a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, véleményük szerint az ügyben a cég vezetése, illetve az államot mint tulajdonost képviselő kormányzati szervek lehetnek érintettek. A politikai felelősség pedig egyértelműen a kormányé, így azt Orbán Viktor kormányfőnek kell viselnie — tette hozzá.